A mintegy ezer éves múltra visszatekintő Vickleby templom a Resmo-Vickleby gyülekezet temploma Vickleby egyházközségben, Växjö egyházmegyében, Öland szigetén, Färjestaden településtől 12 kilométerre délre található. Közigazgatásilag Kalmar megyében Mörbylånga községhez tartozik.Története, az épület leírásaA kissé kiemelkedő helyen álló templom mellől jó kilátás nyílik a Kalmari-szorosra.A templom főhajója az 1100-as években épült. A templom közelében álló paplak helyén már akkor is a pap lakása volt. A nagy torony az 1200-as években épült hozzá, ebben boltíves emeleti szintek vannak, amiket korábban többféle világi célra is használtak (átutazók elszállásolása, termények raktározása). A torony legfelső szintjéről lőrések nyílnak, ami egyértelműen a védelmi funkcióra utal.A templom középkori berendezésének legfontosabb emléke a keresztelőmedence, ami minden bizonnyal az 1100-as évekből származik. A rajta található domborművel erősen kopottak, mert a keresztelőmedencét 1778-ban díszként a kórus tetején helyezték el, kitéve az időjárás viszontagságainak. 1938-ban helyezték el azt újra a templom belsejében.1778-ban a főhajót meghosszabbították és új kórussal egészítették ki. Ebből a korból származik a belső teret domináló kék festés, a berendezés stílusa a rokokó és a neoklasszicizmus lett.Orgonát először az 1810-es években kapott a templom. A mai orgona szerkezete 1948-ban készült, de a külső borítása 1875-ből származik.
Vickleby kyrka
0 meter
Vickleby kyrka ligger utefter väg 136 och den är väl synlig från vägen. Utanför kyrka...
Resmo kyrka
4 km
Resmo kyrka är en av de äldsta kyrkorna i Sverige och väl värd ett stopp. Det korta t...
Kirche von Resmo
4 km
Dom håller på gör ordning kyrkogård, det kommer bli fint .Tycker om kyrkan gifte mig ...
Torslunda kyrka
7 km
Torslunda kyrka har ett klocktorn med en flersidig lanternin i mörkt rött med ett huv...
Stenåsa kyrka
11 km
Stenåsa kyrka på sydöstra Öland är en vacker 1800-tals kyrka belägen i lantlig miljö...
Kastlösa kyrka
13 km
Vacker by, väl värt ett stopp, vackra omgivningar med kvarnar, gravfält och blåeld....
Smedby kyrka, Öland
19 km
Smedby kyrka är mycket vacker med sitt flersidiga lanternin i rött och grönt.
Segerstads kyrka, Öland
24 km
Segerstads nuvarande kyrka invigdes 1843. Den lilla kyrkan har ett lågt och kraftigt ...
Södra Möckleby kyrka
25 km
En plats att minnas sina egna bortgångna. Och även få njuta av lite jazztoner en nyår...
Ventlinge kyrka
33 km
Ventlinge kyrka är en vacker liten kyrkbyggnad på södra Öland som är väl värd ett sto...to add Vickleby temploma map to your website;